A gonosz SPAM!
Egyik ügyfelem küldte el nekem a hozzá érkező SPAM levelet, akivel évek óta dolgozunk együtt és inkább már a barátomnak tekintek. A SPAM leveleket lehet sokféleképpen csomagolni: baráti jó tanácsnak, közérdekű közleménynek, pályázati felhívásnak, téged valamilyen veszélytől megóvni kívánó felmentő levélnek, de ettől ez még ugyanúgy SPAM levél… Kéretlen, hiszen te nem járultál hozzá a levél fogadásához és ezzel dióhéjban el is mondtam a lényeget.

Sok SPAMMER még mindig nem értette meg, hogy feleslegesen munkálkodnak, mert ezzel nem lehet értékesíteni…
Íme a levél:
“Kedves Barátom!
Ez egy gonosz SPAM!!! Tőlem Nektek!
Ebben arról értesítelek, hogy a
—weboldal helye—
immár fogadja látogatóit.
A facebookon is: www.facebook.com/—facebook oldal helye—
.A régiek mellett hamarosan új kiadványok a webáruházban.
.Naponta-kétnaponta frissülő Dialógus az Írással.
.Rendszeresen frissülő tartalom a Szabálytalan bibliai lexikon, A szabad ember vallása, az Építő keresztény beszédek és más rovatokban.
.Hamarosan útjára indul mentálhigiénés rovatunk is.
Dolgozunk a szerzőgárda bővítésén.
Javaslatokat, észrevételeket a honlapon található űrlapon tehetsz, vagy elküldheted az info@….hu címre.
Nem küldök több ilyen ajánlót! (Ezt sem kellett volna – a szerző megjegyzése) Ha érdemesnek találod, ajánld barátaidnak, ismerőseidnek, lájkoljatok vagy diszlájkoljatok, és iratkozzatok fel a hírlevél-szolgáltatásra (Ezzel kellett volna kezdeni – a szerző megjegyzése).
Baráti üdvözlettel:
— Név — “
Ahogy én látom egyre több a SPAM a kevesebb helyett. De miért gondolja bármely cég, hogy ezzel képes lesz értékesíteni? A könnyű és gyors pénzszerzési lehetőség persze még mindig sokakban kelt vágyat arra, hogy megtegye ezt a fölöttébb etikátlan lépést. SPAMMER lesz! Érdemes? Neked mi a véleményed?
Szerintem ideje megtanulni, hogy a kéretlen levelekkel nem éritek el a célotokat. Hogy miért? Nagyon egyszerű, senkit nem érdekel az üzeneted egy marketing CD-ről vagy egyéb vásárolt adatbázisból. Csak őket illetve saját magadat kínzod! Így SOHA nem fog működni az értékesítésed, hogy SPAM leveleket küldesz ki. De miért nem működik?
A tanulság…
Nem ismernek.
Nem is érdekli őket a terméked.
Tudják, hogy SPAMMER vagy.
Nem bíznak benned.
A bizalom értékesít, így nekik SOHA nem fogsz eladni… Neked is volt már ilyen tapasztalatod? Vagy neked is küldözgeti valaki a kéretlen leveleit, küld el nekem és publikálom itt a blogomban.
A lényeg és egyben legnagyobb tanulság pedig: az épített címlistában van az erő!
A kivételek persze erősítik a szabályt… Ha célzottan küldesz ki kéretlen levelet céges kapcsolati címre és hasznot adsz ezeknek a cégeknek – tudást, probléma feltárást, probléma megoldást -, mert nem lehet mindenkinek 5-10-15 milliója, hogy a célpiacának hirdessen a nekik szóló weboldalakon, magazinokban és onnan gyűjtse be az érdeklődőket… A célzott céges email címlista lekutatás egy vékony jég, de neked is működhet, ha ügyes vagy…
Pingback: Célzott marketing a merítsünk nagyot SPAM levelek helyett
Pingback: Adatvédelmi konferencia hirdetése SPAM levélben | EmailCímlista.hu